A szeretetért nem kell fizetni.
A szeretet mindent legyőz!
"Egyszer volt egy farmer, aki el szerette volna adni a kiskutyáit, ezért úgy döntött, hogy hirdetést tesz a 4 új gazdira vágyó kölyökről.
A kerítésére tűzögette a hirdetéseket és már épp az utolsónál járt, amikor valaki megrántotta a kezét.
A farmer lenézett és nem látott mást, mint egy kisfiút egy óriási mosollyal.
Uram, én meg akarom venni az egyik kiskutyát.” – mondta a fiú.
Hát, ezek a kutyusok fajtiszták, azért nem lenne olcsó mulatság neked.”
A kisfiú megvakarta a fejét majd belenyúlt a zsebébe és egy kis szatyrot húzott ki onnan. Megmutatta a farmernak: „Van 39 centem, az elég lesz ahhoz, hogy megnézzem őket?
Persze, válaszolt a farmer majd füttyentett egyet Dolly. Gyere ide, Dolly!
Dolly kiszaladt a kutyaházból mögötte pedig 4 szőrpamacs rohant. A kisfiú szeme csak úgy ragyogott.
De még mielőtt a kiskutyák odaértek volna, a kisfiú valamit mozogni látott a kutyaházban.
Egy másik szőrpamacs jelent meg lassan, feltűnően kisebb volt, mint a többi.
Lecsúszott a rámpán. Utána pedig furcsa módon, ügyetlenül próbálta meg utolérni a testvéreit.
Én őt szeretném, mondta a kisfiú a nyomorék kutyusra mutatva.
A farmer letérdelt majd azt mondta a kisfiúnak: Fiam, te nem szeretnéd azt a kutyát. Soha nem lesz képes szaladgálni és játszani veled, ahogy ezek az egészséges kutyusok tennék.
Amint a kisfiú ezt meghallotta, hátralépett majd feltűrte mindkét lábán a nadrágot. Mindezt azért tette, hogy megmutassa a térdétől lefele két acélmerevítőt visel a végén egy speciális cipővel.
Visszanézett a farmerra majd azt mondta: Látja uram, én sem tudok igazán jól szaladni, a kutyusnak pedig szüksége van valakire, aki megérti őt.
A fiúnak könnyekkel a szemébe, a farmer lehajolt majd óvatosan fölvette a kiskutyát, odanyújtván a kisfiúnak.
Mennyit kér érte? kérdezte a fiú.
Semmit nem kérek. A szeretetért nem kell fizetni."
Kiemelt ApróHirdetések
További kiemelt ApróHirdetések »
ApróVilága Magazin ajánló
Madarak etetése
Cukiságok, Állati cukiságok
Kedves kis cuki madaraink, amelyek nyáron is házunk körül laktak, bizony amikor jönnek a fagyok és mindent belep a ...
Egy pohár finom vörös bor!
Életmód, Egészség
Egy pohár vörösbor elfogyasztása egy óra edzéssel ér fel.
Érvek-Ellenérvek
Életmód, Egészség
A szalonna gyógyereje
A szalonna sok A, D, E vitamint és karotint tartalmaz.
Vadászat Zalában
Nagyvilág, Itthon történt
Rekorderedménnyel zárult a gímszarvasbika vadászat Zala megyében
Csodálatos házak
Nagyvilág, Érdekességek
Komor megjelenésű házakat pompás virágok borítják be! Érdemes végignézni az alábbi összeállítást és gy ...
Emlékeztek még?
Történetek, Emberi történetek
Milyen volt régen a nagyinál? Ki ne emlékezne? Amikor kicsit megpihenünk és csukott szemmel nosztalgiázunk.
A hörcsög és társai
Cukiságok, Állati cukiságok
Cuki és sétáltatni sem kell: kisigényű háziállatok elfoglalt embereknek
Kedvesek és szépek
Cukiságok, Állati cukiságok
20 állat, aki úgy tud könyörögni, hogy nem tudsz nekik ellenállni – cuki fotók
Hogyan tisztítsuk?
Nagyvilág, Érdekességek
Nagyon zavaró, amikor a térkövek között kibújik a gaz és nem tudunk mást tenni, csak kitépkedni.
Helyi látnivalók
A szegedi víztorony
Becenevén: Az Öreg Hölgy!
Új zsinagóga
Eklektikus stílusú épületet 2017-ben felújították. Rendszeresen tartanak benne komoly- és könnyűzenei koncerteket.
Széchenyi tér Szeged
A tágas, több mint 50.000 m2 nagyságú teret ma évszázados platánfák, pompás virágzatú magnóliák, császárf ...
Móra Ferenc múzeum
Móra Ferenc nevét 1950-ben vette fel, amikor különválasztották a Somogyi könyvtártól
Vadaspark Szeged
Kellemes látnivalókat ígér a család minden tagjának.
Klauzál tér Szeged
A tér közepén Kossuth Lajos egész alakos bronzszobrát tekinthetjük meg, melyet 1902-ben avattak fel.
Stefánia Szeged
A mai körutas-sugárutas városszerkezet az újjáépítés eredménye.
Reök-palota Szeged
A szecessziós építészet remekműve 2007-ben, építésének 100. évfordulóján született újjá.
Fogadalmi templom
A templom felszentelésére 1930. október 24-én került sor. A Dóm 20. századi egyhézi építészetünk legmonument ...
Helyi Programok / események
LÉGY AZ ANGYALUNK!
Programok
Ismersz olyan szegedi családot, akik nélkülözve, nehéz helyzetben várják a Karácsonyt? Segítsünk együtt!
Újszegedi biopiac
Programok
Újszegedi Biopiac a Délvidékház parkolójában minden vasárnap 7:30-tól 11:00-ig.
Mélypont
Programok
Szervezett kerékpártúra, túravezetővel
Szent György tér Szeged
Programok
A József Attila sugárútról nyíló Szent György tér nevét egy régi templomról kapta
Szegedi gyermekprogramok 2021
Programok
Szegeden változatos, igen gazdag programkínálat várja a városban élő gyermekeket, gyermekes családokat szabadide ...
Szegedi Informatikai Gyűjtemény
Programok
Fantasztikus állandó kiállítás, amelynek gyűjteménye különös időutazásra hívja – a legmodernebb technika ...
Szegedi szórakoztatás
Programok
Városnéző sétánkon a szegedi szórakoztatás történetével ismertetjük meg a résztvevőket.
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Jobb mint otthon kisvendéglő..Lencsés-tó
A Jobb Mint Otthon Kisvendéglő egy közkedvelt, színvonalas szegedi halászcsárda.
Kastélykert-fogadó
Gyönyörű környezet, színvonalas kiszolgálás
Szeged-Étterem
Étterem és Bor Bár 6723 Szeged, Széchenyi Tér 9.Nyitva este 22:00-ig
Ha egy jó halételre vágyik Szegeden!
A több ezer hektáros halastavak mellet 1938 óta üzemel a Fehértói Halászcsárda.